@Myst: az elsőre nem tudom a választ, a másodikra igen:
Délvidéki orkok
Földönfutók
A déli puszták és felhőszéli ösvények nomádjai. Egész életükben vándorolnak; kisebb csoportjaikkal a Seyraf választótól Falarionig, a Holt-Kromarra vonulatától a Perdenion-gerincig bárhol összeakadhatnak az utazók és a zarándokok.
Kitartásuk és igénytelenségük legendás, beérik azzal, amit a más fajúak saját jószántukból felajánlanak nekik. Erőszakot csak végszükség esetén alkalmaznak, és ilyenkor is nagyon ügyelnek rá, hogy ne ontsanak vért: annak szaga nagyon megkönnyítené bálványuk, Zerlig kán dolgát, aki hagyományuk szerint a nyomunkban jár, és elrabolja azok lélegzetét, akik egynél több éjszakát töltenek ugyanazon a helyen.
Azokat, akiket semmiképp nem tanácsos életben hagyniuk, elevenen temetik el, és írottkövet helyeznek fölébük a nevükkel (ha tudják), a fajtájukkal és a bűnükkel – az utóbbiról Zerlignek kell számot adniuk, mikor az rájuk talál.
Jelölőszínük a fakóagyag törtfehérje, totemállatuk a szárazfarkú vipera, melynek figyelmeztető resztelését gyakorta és szívesen utánozzák. A kontinentalista köznyelvben sápatag vagy mészorkokként ismeretesek.
Kőgörgetők
A kráni orktársadalom páriái; a Kos országának ragadozói számára nagy testi erejük dacára könnyű prédát jelentenek, és csak addig számíthatnak könyörületre, míg azt zokszó nélkül hajlandók valamely magasabb cél érdekében kamatoztatni.
Ők végzik a szó szerint embertelen, mindenki más számára túl kockázatos vagy épp kivihetetlen feladatokat. Tömegével pusztulnak a tájképet átrajzoló építkezéseken, és fegyver nélkül néznek szembe a halállal, ha a felsőbbség rajtuk kívül mást már nem tud harcba küldeni. Szent állatuk a luma, melynek legtöbbjük csak ércesen zengő hangját ismeri.
Jelölőszínük a korom; a kráni gyepűvidéken szénorkokként emlegetik őket.
Lánccsörgetők
A kráni orkok leggyakoribb típusának képviselői, a kontinentalista szakirodalom hagyományosan rajtuk szemlélteti a Változás törvényének törzsi struktúrára és életmódra gyakorolt pusztító hatását. A gyepűvidék felsőbbrendű kultúrái által működtetett fegyenctelepek és túsztáborok felvigyázóiként e vérvonalnak nincsenek nemzetségei, nemzetségfő, érdemi hagyományai vagy szentségei. Még céljuk sem nagyon van azon túl, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, tehát megkapják a következő adagot az Al bahra kahremből, mely nélkül – állítólag – létezni sem képesek.
Jelölőszínük a márga; ők a gyepűvidéki hagyomány sárorkjai.
Megbélyegzettek
Rualani eredetű vérvonal, mely a vizek útja helyett az ösztönök parancsát követte, és a hatodkor óta az észak-déli karavánutat árnyékába vonó Hattregas-hegységet vallja otthonának. Progenitora a hagyomány szerint a kyrek őstüzét is kiállta, mely elől Avida Dolor a valóság fonákjára menekült – igaz vagy sem, a törzs hímjeinek ábrázatát öröklődő, égési sérülésre emlékeztető képlet torzítja el.
Megjelenésükhöz igazodik lelkületük és életmódjuk is: Krán emberemlékezet óta használja őket a fűszállítmányok kísérőiként. Nem csak azokat tekintik ellenségnek, akik a karavánok ellen törnek; a haramiákhoz fűződő rokonság, esetenként a puszta ismeretség is elegendő ahhoz, hogy valakit halálra jelöljenek, és a törzs becsületével felelnek célpontjaik mielőbbi meggyilkolásáért.
Jelölőszínük a kármin, totemállatuk a halálfejes pillangó. A fekete határ és a Fű ösvénye mentén vérorkokként híresültek el.