Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Susulu, Rastaman, GLAD, köszönöm mindhármatoknak! smile

Szerencsére már ebből a néhány kommentből is sikerült leszűrnöm, melyek azok a könyvek, amikre egyöntetűen azt mondják, hogy jó, klasszikus, alapmű, megéri elolvasni. Számomra ezek azért fontosak, mert úgymond nem szeretnék vak vágányra szaladni, és minőségileg nem túl életképes művekbe/sorozatokba belefutni. Igazság szerint a mostanában kiadott deltás regényeket/antológiákat bújnám szívesen (ezen a téren már megvan az elképzelésem, hogy mit olvasnák - szinte minden megjelenő könyvet smile), de mint minden más szerepjátékvilágnak, a húsz éves Ynevnek is már rég megszülettek az alapművei, melyek nem véletlenül avanzsálódtak azzá. S úgy vélem ezek megkerülhetelenek ahhoz, hogy az ember olvassa és igazán értse a mostanában születő könyveket. Egyszóval viszonyítási alapra van szükségem, hogy a későbbi olvasmány élvményeimet majd tudjam mihez kötni. És érdekel, hogy a jobb írók közül (Kornya, Gáspár András, Gáspár Péter), ki hova jutott, illetve az is fontos a számora, hogy az új műveket, tudjam honnan származtatni.

Csak hogy világos legyek, vegyünk egy példát: A Renegát a Manifesztációs háború történetéről szól, és úgy tudom, hogy a Vihar Ibara felett is ezt a témát járja körül. Az utóbbi kötetről sok pozitív kritikát olvastam, és ezek eléggé felcsigáztak ahhoz, hogy minél hamarabb el akarjam olvasni. Ám feltételezem, hogy az ott leírtak teljes megértéséhez szükség lehet a Renegát ismeretére is.

A Shadoni krónikáról is hallottam már... hasonló szövegkonteksztusban, úgyhogy az már a kezdetek kezdetén biztos volt számomra, hogy ezt a könyvet kerülni kell.

Ki eltörsz egy tárgyat, hogy megtudd, mi az, letértél a bölcsesség útjáról. - J. R. R. Tolkien

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Angelpriest:

A következőket tudom ajánlani:

http://enrawell.uw.hu/Cikk%20%5BMAGUS%2 … aja%5D.pdf

http://www.kalandozok.hu/raktar/magusregenyek.pdf

Ezek természetesen nem tartalmazzák a legfrissebb dolgokat, de egy képet kapsz mi tartozik a M* világába és mi mikor jelent meg, mi minek a folytatása és melyik könyvben mi is van belefoglalva.Sajnos sok könyv nehezen lesz elérhető, nekem is könyvtárakat ajánlottak az elovasásukhoz.

Én személy szerint a Renegáttal kezdtem, nagyon tetszett. Majd elkalandoztam novellás kyres témába ( ami jó volt, de utólag azt mondom előbb a korai könyveket kellett volna elolvasnom, ezeket akkor értettem és jobban élveztem mikor újra olvastam). Ezekután jött TnG ciklus és a többi. Most már sokkal jobb a kép, sokkal jobban élvezem az olvasást, pörögnek a könyvek. Idővel úgyis megtalálod azt ami bejön neked.

Szerintem a legcélszerűbb kezdő írói gárda könyveivel történeti szálon sorban kezdeni, a többi jön magától.

Utoljára Draquiss szerkesztette (2010.09.15. 10:13:19)

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Sziasztok!

Esetleg valaki tud nekem segíteni, a Sianis ciklus van betervezve következőnek olvasás szempontjából, de az előbbi hozzászólásban belinkelt öszzefoglaló teljesen másként írja le a ciklus sorrendjét. Aki már olvasta kérem írja meg a kötetek sorrendjét!

Köszönöm szépen!

Utoljára Draquiss szerkesztette (2010.09.15. 10:22:27)

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Az zavarhat be, hogy a Sianis kötetek nem történeti sorrendben jelentek meg. Így olvasd őket:

- Legendák & Enigmák: A halál hét arca (címadó novella)
- Síró fém
- Csillagvető
- Aquir gyűrű
- Kék éjszakák árnyai
- Hollóidők
- A vas ideje

[OFF] Személyes  véleményem, hogy ezek közül A halál hét arca, a Kék éjszakák árnyai és a Hollóidők az, amit érdemes is elolvasni.[/OFF]

"Itt vagyok, mint egy százszor elhajított kő."

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Na ja O'Connor újabb művei eléggé megosztják a közönséget. De azért a Síró Fém ha nem is a legjobb, de azért élvezhető. A Csillagvetőben egyedül a függelék goblin kultúrával kapcsolatos rész az az ami értékelhető, bár azért elolvasni ellehet egyszer. Az aquir gyűrű elég erőltetett és vontatott, nem is nagyon élveztem, pár érdekesség van benne, de akkor már itt is elég a függeléket elolvasni. A Kék éjszakák viszont elég jó.
A Hollóidők és a Vas ideje sztem hatalmas, bár az első tényleg jobb. Rashad az ÁSz!:D
Igazából, annyi probléma van, hogy olykor kissé modulszagú a dolog.
A másik gyakori kritika a Pentádot éri, amivel nekem személyszerint semmi bajom, ötletes, beleillik a városállamokba és az "old school" Ynevbe. A zsoldoskompániáit szintén szeretem, kissé warhammer dogs of war, de pont ezért jó:)

De egyébként meg, a saját véleményed döntő. 10-20 fórumozó véleménye, még mindíg csak egy szűk réteg véleménye.

A bitófán is csak addig nehéz, amíg hozzá nem szokik az ember.

http://trendgyilkos.blogspot.com/ - A Nagy Tiszántúli Trendgyilkosság

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető


Az első linket már ismertem, de a második hasznos volt, köszönöm! smile

Ki eltörsz egy tárgyat, hogy megtudd, mi az, letértél a bölcsesség útjáról. - J. R. R. Tolkien

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

@ Zsoc:

Óvodás: (berúgja az ajtót) Ide az ajándékomat, b***, különben közös sírba fektetem az el*** húsvéti nyulat a k*** Mikulással!

De komolyan: volt már úgy, hogy egy ilyen módon feltett kérdésre olyan választ kaptál, amilyet szerettél volna?

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Gáspár András írta:

@ Zsoc:

Óvodás: (berúgja az ajtót) Ide az ajándékomat, b***, különben közös sírba fektetem az el*** húsvéti nyulat a k*** Mikulással!

De komolyan: volt már úgy, hogy egy ilyen módon feltett kérdésre olyan választ kaptál, amilyet szerettél volna?

Heh!
Ezen most egy jót mosolyogtam. big_smile
Egy kicsit erős, de egyet értek.

@Zsoc:
Az ynev.hu-val kapcsolatban meg két dolgot mondanék:
No.1.: Jó dogokhoz idő kell.

No.2.: Mikor lesz kész?
Egy régi klasszikust idézve: "When it's done." (Bár ne legyen igazam, és nemsokára elkészül.)

Bye:
David R. Blake

U.i.: És csak, hogy tisztázzuk: The truth is in my side!

Utoljára David R. Blake szerkesztette (2010.09.19. 18:15:33)

"… soha nem lenne szabad arra gondolnom, hogy a győzelem képtelenség. Elég csak erre gondolni – és máris vesztettél."
"...A vodka a lélekhez szól. Akkor ha már nagyon, de nagyon fáj."
                                                             /Szergej Lukjanyenko:Éjszakai őrség/

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

David R. Blake: "When it's done."

Kicsit Off, de hinnéd vagy sem, az említett játék idei megjelenésre van kiírva. smile Ynev.hu pedig lesz és jó lesz, szerintem...

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Helló !
Érdeklődnék hogy az idei évi kiadói tervet mennyiben van lehetőség betartani, értem alatta a még négy darab M* meglepetést ami még hátravan, és ezek milyen típusúak lesznek ?
Értem ez alatt hogy regény, antológia lapozós könyv vagy valamilyen más típusú kiadvány  milyen arányban lesz közöttük. Köszönöm előre is a választ.

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

OFF:   /

Gulandro írta:

David R. Blake: "When it's done."

Kicsit Off, de hinnéd vagy sem, az említett játék idei megjelenésre van kiírva. smile...

Tudom, én is láttam a PGO-n a hírt. Vannak még csodák smile./:ON

Bye:
David R. Blake

Utoljára David R. Blake szerkesztette (2010.09.20. 14:15:34)

"… soha nem lenne szabad arra gondolnom, hogy a győzelem képtelenség. Elég csak erre gondolni – és máris vesztettél."
"...A vodka a lélekhez szól. Akkor ha már nagyon, de nagyon fáj."
                                                             /Szergej Lukjanyenko:Éjszakai őrség/

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Zsoc írta:
David R. Blake írta:

U.i.: És csak, hogy tisztázzuk: The truth is in my side!

Az még mindig csak a kard egyik oldala, ahogy az egyik továbbra is nálam van...

A kérdés csak az, hogy melyik oldal a tiéd, és melyik az enyém.
Egyébként meg szerintem nem értetted a célzást, de mindegy, nem akarok balhét.

Bye:
David R. Blake

"… soha nem lenne szabad arra gondolnom, hogy a győzelem képtelenség. Elég csak erre gondolni – és máris vesztettél."
"...A vodka a lélekhez szól. Akkor ha már nagyon, de nagyon fáj."
                                                             /Szergej Lukjanyenko:Éjszakai őrség/

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Mindenkitől elnézést az off-ért, de vannak dolgok, amelyek mellett minden létező észérv ellenére sem lehet elmenni szó nélkül.

Zsoc:
Nem akarom kétségbe vonni a szándékaidat, és fogalmam sincs, hogy miért így jöttél elő ezzel a kérdéssel. Lehet, hogy ez pusztán csak véletlen, és ha így van, akkor ne is vedd fel az alábbiakat. Ha viszont szó nincs itt véletlenekről, akkor a történet úgy indul, hogy ez az átlátszónak tűnő válasz nálam leverte a lécet.
Amit itt csináltál, az egy típusjelenség az interneten. Ezt a fajta álsznob hisztit általában "túlkoros tinédzserek" szoktak levágni, ha valami nem úgy alakul, ahogy nekik tetszik. A sok tucat emlékezetes picsogó révén épp elégszer láttuk már ezt az elmúlt tizenakárhány évben, és nincs kétségem affelől, hogy a jövőben a kelleténél jóval többször látni is fogjuk. A kérdés az, hogy téged mennyiben foglalkoztat a gyanú árnyéka, avagy a puszta látszat.
Szavaidat ugyanis nem András gondolta tovább, hanem egyértelműen az vehető ki belőlük, hogy vagy személyesen érintett vagy az ügyben, vagy valamilyen ismerősöd révén, vagy arról van szó, hogy valamely más okból kifolyólag eleve nem szimpatizálsz a kiadóval, és ez egy remek alkalom volt számodra az asztrális istencsapáshoz. Ezzel szerintem amúgy még nincs is semmi baj. Én speciel bárki véleményét tiszteletben tudom tartani, mégha nem is értek vele egyet - de akkor nem kell a ködösítés, mert ezt a szándékot nem fogja elfedni semmilyen izzadságszagú meaculpázás sem.

Ha ez az egész csak szerencsétlen véletlen, és messze nem úgy van, ahogy a látszat mutatja, akkor annak őszintén örülök. Ezesetben tényleg csak építő jelleggel szeretném jelezni, hogy a hozzászólásodnak kb. a fent említett sérelmek kivetülése volt a lényege, és a kérdés a látszat szerint csak ürügyül szolgált e plusz mondanivaló kifejezésére. A válaszoddal egyébként erre csak ráerősítettél - de még egyszer mondom, ezt azonnal felülírhatja az újabb reakciód, ha kiderül belőle, hogy ez részedről tévedés volt vagy taktikai csapásirány.

Vitatkozni nem szeretnék, ezért ha nem értünk egyet, javaslom, maradjunk is ennyiben. Továbbá szeretném egyértelműsíteni, hogy ez szigorúan az én magánvéleményem, és pontosan tudom, hogy a kiadó részéről a többség azt fogja nekem mondani, hogy ezt nem kellett volna. Ha már látszat, ilyet elvileg én sem tehetnék meg - de vannak dolgok, amelyek számomra előbbre valók a látszat fenntartásánál.

Úgy gondolom, hogy a kiadó munkája és hozáállása nem érdemli meg ezt a fajta kóstolgatást. Ahogy én látom, bármilyen kérdésre megérkezik a kellő tájékoztatás. A kritika önmagában nem gond, és bármilyen témáról el lehet velünk beszélgetni - de ez csak akkor működik, ha létrejöhet a kölcsönös tisztelet közös nevezője.
Hibák lehetnek, ezek jelzése jogos és köszönet jár érte; evidens, hogy az olvasók türelme véges, és a bejelentett tervek csúszása feletti bosszankodás is érthető valahol - de a stílus maga az ember.


üdv,
Raon

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Zsoc írta:

Jelen esetben tök mindegy, melyik oldala kinél van, az a 3. oldal számít, ami nincs meg egyikünknél se... Nézz Babylon 5-öt, lehetőleg angolul (már csak azért is, mert borzalmasan rossz lett a Viasat szinkronja...), és akkor nem fog nehézséget okozni eme bölcsesség megfejtése smile. Meg egyébként is érdemes, mert nagyon jó.

Béke.

Békejobb elfogadva.
OFF:/ Réges-régen még az RTL-en én is néztem a Babylon 5-öt és tetszett, de az már régen volt. Momentán ezért nem emlékszem az idézetre, de a lényegét értem. Két vitatkozó félnek csak egy pártatlan 3.  személy tudja megmondani, mi az igazság. :/ON

@Raon:
Bizony-bizony a "nagy  Deltafórumos öregektől" már téged is hiányoltalak az intelligens, kulturált hozzászólásaid miatt. Isten hozott újra itt!
Ugyanakkor Zsoc már bocsánatot kért, és szerintem fogadjuk el, és civilizált úriemberekhez méltóan lépjünk tovább ezen a kényes témán. Jómagam ugyanis saját tapasztalatból tudom, mennyire kellemetlenül tudnak az ilyen dolgok esni bizonyos embereknek.
És amúgy is jobb a békesség. smile PEACE

Bye:
David R. Blake

"… soha nem lenne szabad arra gondolnom, hogy a győzelem képtelenség. Elég csak erre gondolni – és máris vesztettél."
"...A vodka a lélekhez szól. Akkor ha már nagyon, de nagyon fáj."
                                                             /Szergej Lukjanyenko:Éjszakai őrség/

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Az ynev.hu már egy ideje szinte bármikor indítható állapotban van, de ez legalább még két hétig így is marad a kiadó egyéb elfoglaltságai miatt.

"Itt vagyok, mint egy százszor elhajított kő."

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Zsoc:
Értem, rendben.


David R. Blake:
Köszönöm, és jogos, nem is terveztem további vitát.
A fórumot amúgy mindig követem, mégha ennek nincs is sok nyoma. Szívesen írnék ide többet, csak most nincs rá megfelelő téma/alkalom. De hogy hazabeszéljek, pl. itt lehet mindjárt a Bgy III. - a vélemény szabad, lehet ütni-vágni, csak tessék, csak bátran. Szerintem minden olvasói jelzés kincset ér, így ha van ilyen, biztos jönne tőlem is pár hozzászólás. smile

üdv,
Raon

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Üdv!

A BGY III. kapcsán több helyen is volt/van visszajelzés.

Ezzel szemben az új Boomen könyv mintha csöppet agyon lenne hallgatva. (legalábbis én még nem találkoztam semmilyen olvasói véleménnyel.)

Ennyire nem mozgatott meg senkit a "csajos" történet?

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Üdv' Én elolvastam az új Boomen könyvet. Stílusát tekintve a Morgena könnyeihez hasonlítanám. Aki azt szerette, vagy Toron rajongója, ezt a könyvet is kedvelni fogja.

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Szép estét smile

Őszintén szólva én nem tudtam letenni a "csajos" könyvet. Nekem nagyon tetszett, csak ez is egy kicsit lezáratlan maradt. Vagyis bőven ad lehetőséget a folytatásra ... ami remélem a Sogron lángjai befejező kötete lesz smile
Én bátran ajánlom ezt a könyvet is bármely MAGUS kedvelőnek. Főleg aki kedveli Toront.

Üdv

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Én tegnapelőtt megvettem a Számadást és ma már be is fejeztem. Nekem tetszett, bár ezt nagyon elrontani már nem lehetett. Engem speciel az se zavart, hogy az új nemzedék (köztük egy szerint már-már túlságosan is lehúzott íróval) írt ebben a kötetben, méghozzá elég jól.

Annyit bánok, hogy igaz annó Zsolt azt mondta, hogy a lepel majd lehullik a bőreváltó Malkion származásról, de ez sajnos mégse történt meg. Mondjuk én speciel anur fattyúnak tippelném, sőt akár a Korona és Kehely Aylarthjának is lehet az ivadéka. Sajnálatos, hogy ők igen hamar rövidre lettek zárva.
Bár ha jobban belegondolunk, még elférne a polcon még egy bíborgyöngyök kötet, pár kimaradt sztorival, sőt az arel árvák további sorsa is érdekesnek ígérkezik, úgyse nagyon volt még yllinori történet, vagy történet csokor.
Az egyébként publikus, hogy Zsolt miért nem írt már ebben a kötetben? Mondjuk ez nem volt meglepő, hajlamos a csapongásra, remélem egy új mű születése vonta el a bíborgyöngyök történetétől.

A bitófán is csak addig nehéz, amíg hozzá nem szokik az ember.

http://trendgyilkos.blogspot.com/ - A Nagy Tiszántúli Trendgyilkosság

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Tiszteletem!

Először is bemutatkoznék ahogy illik. A nevem Fekete Attila szentesi lakos vagyok mostmár 21 éve. Nem tudom jó helyre írtam-e de gondoltam itt teszem fel a kérdésem hátha itt nem süket fülekre találok mint másutt, illetve szeretném végre magam körülvenni magus játékosokkal.

Ennyit röviden rólam most jönne ami igazán böki már a csőröm.

Adott ez az átkozott helyzet. Van nekünk ez az új szabályrendszer. Tudom nem ez a kiadó adta ki de a fennt említett indok miatt itt teszem fel. Megteszek mindent, hogy moderáljam magam pedig... átkozott módon dühít. Szóval... nekem már fogalmam sincs mi van. A kiadási jogokkal sem vagyok tisztába persze semmi közöm hozzá én ezt tudom jól. De így mi lesz? Most tulajdonképpen kijött egy úgy rendszer ami az én, a mi csapatunk szerint igen jó lett de igen- nagyon amatőrök vagyunk, én is csak közel 6-7 éve foglalkozom ezzel. Ez a hallgatás, ez a tologatás, ez a semmi "bocs fiúk csúszunk" a kiadó részéről. Semmi de az nagyon. Szóval Ti tudtok valamit, vagy várható valami változás? Esetleg a pereskedés végetér egyszer? Vagy valaki tényleg erre kockázik, hogy kiüsse ezt? Félre ne értsetek szeretem a folyamatosan kiadott regényeket. De ezek csak háttérinfók. Tehát... Remélem értitek mit próbálok kinyögni. Ez ami kijött a másik oldalról ez ahhoz is kevés, hogy kómában vegetáljak. Tehát ha van valami infótok megosztanátok velem?

Egyébként elkéne kezdenem lottózni. Aztán megvenni a magus jogait és ha nyertem Gambit, Hulla és minden tettrekész bácsi kezébe adni azt.

Mindenesetre nagyon köszönöm szépen a rövid figyelmeteket, remélem nem szegtem meg a fórum szabályzatát és pajtásokra találok itt a továbbiakban.

Tisztelettel: Zelgor Seymalas

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Üdv!
Tények:
1.) Az ÚTK bíróság által törvénytelen kalózkiadásnak lett minősítve.
2.)  Ugyanez áll a Keleti szél Tuanos változatára. Így a nemsokára megjelenő III. rész már itt fog megjelenni a DV-nél, a Klasszikusnak kikiáltott előző részekkel együtt.
3.) (ez a nem biztos kategória) Új szabályrendszer van készülőben, itt a Dv-nél. Legalább is voltak róla elejtett hírek az előző fórumon.

A többi csak homályos találgatás, ami elég szomorú, de itt Magyarországon az ilyen - szerintem - cseppet sem szokatlan.

Bye:
David R. Blake

"… soha nem lenne szabad arra gondolnom, hogy a győzelem képtelenség. Elég csak erre gondolni – és máris vesztettél."
"...A vodka a lélekhez szól. Akkor ha már nagyon, de nagyon fáj."
                                                             /Szergej Lukjanyenko:Éjszakai őrség/

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Apropó ETK-t lehet még valahol kapni?

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Adiz írta:

Apropó ETK-t lehet még valahol kapni?

Nos mivel kalózverzió, ezért nem hinném.
Esetleg próbáld a Vaterát. smile

Bye:
David R. Blake

"… soha nem lenne szabad arra gondolnom, hogy a győzelem képtelenség. Elég csak erre gondolni – és máris vesztettél."
"...A vodka a lélekhez szól. Akkor ha már nagyon, de nagyon fáj."
                                                             /Szergej Lukjanyenko:Éjszakai őrség/

 

Hozzászólás: M.A.G.U.S. beszélgető

Nem a Tuan féle Új Törvénykönyvre gondoltam hanem a másikra az original törvénykönyvre.