Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

KLM írta:

első körben egy karakter előtörténetet kell leadni, meghatározott terjedelemben, bizonyos kérdések megválaszolásával.

Ez akkor is érdekelne, ha az indulás az S.5-ön valószínűleg nem.

Én annak idején már az együttműködés kezdetén javasoltam, hogy érdemes lenne külön pályázatokat kiírni kifejezetten a szerepjátékos közösségeknek is (és nem csak szimpla kalandmodul pályázatra gondolva), csak abból sem lett semmi. A DV innen nézve nehéz helyzetben van, mert rendszer nélkül morbid lenne ilyeneket felkarolni, de ha oda jutunk, én biztos előtérbe hoznám. Részben egyébként ezért is ér össze ez itt is.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Morrola írta:

Akkor viszont remek lehetőség van a kalandozó mint power fantasy dekonstrukciójára, illetve lehetséges rekonstrukciójára. Milyen ember kell ahhoz, hogy bírja vagy aktívan keresse a bajt, kalandokat? Milyen teher az, ha valaki kalandozó, vagy még inkább, milyen teher az, ha valakit a körülmények kalandozóvá tesznek? Akár jó vagy rossz az ember véleménye, itt mégiscsak valamilyen szintű szociopátiáról van szó, kb. olyannyira, mintha az RPG videójátékok mindent kifosztó hősei bekerülnének egy konzekvenciákkal bíró világba.

Ha a szociopatát (és az utolsó mondatot) nem írod, akkor azt mondanám, tízpontos gyakorlat. smile

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Ok, mondjuk az irodalomban nemigen szokták a Tier-félék rendszeresen és metodikusan átkutatni a helyi parasztok komódjait és a helyi kovácsnál eladni mindent, még a fehérneműt is....

Viszont a szociopatánál szerintem te egyből a pejoratív és gyakoribb jelentésére gondoltál, mint a szó alap értelmére. Valamilyen szinten szerintem minden egyes kalandozóban van valamilyen lélektani módosulat.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@András: Meg se nyikkantam volna, ha nem egy pályázati kiírás kapcsán jön elő a téma. De ha emlékszel még, a valhallás időkben én voltam az, aki mazochista korszakaiban keresztülrágta magát az irodába postán érkező fanfiction kásahegyein és első kézből borzadt el rajta, milyen irodalmi mélységek tudnak megnyílni a „kalandozó” hívószó hallatára. Komolyan meghőköltem a gondolattól, milyen következményei lehetnek a brandre nézve, ha most sarkig tárjuk a kapukat e szubliteraturális jelenség előtt. Még ha nem is kerül semmi szar nyomtatásba, az elbírálók akkor is a csömört és a kiégést kockáztatják, ha ugyanolyan szeméthalmokon kell keresztülgázolniuk, mint amilyenekkel én szembesültem annak idején. Ha elértem annyit a gorombaságommal, hogy a tényleges pályázati kiírás majd ügyel erre a szempontra s a hívószó megvillantása mellett egyértelműen definiálja az irodalmi elvárásokat is (márpedig Raon fejtegetéseit elnézve ez a helyzet), akkor részemről a fáklyásmenet.

A Novák-idézetet viszont továbbra is szörnyen elhibázottnak és kontraproduktívnak tartom.
A nagyot tenni képes embertípusnak ugyanis az a jellemzője, hogy önálló értékrendje van, saját maga hozza meg a döntéseit és vállalja értük a felelősséget. Ehhez képest Novák szövegéből egy zendülésre hajlamos zsoldoscsürhe képe rajzolódik ki, ami az öntörvényűség legprimitívebb leképezése, és bár a szerepjátékos vérpistikék elképzeléseivel szépen rezonál, irodalmi adaptációja ebben a formában nyílegyenes út a silóba.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Na, leteszem az utolsó húszfilléresemet a témában. Kiindulópontnak vegyük Raon defínicóját:

Raon írta:

Irodalmi értelmezésben a kalandozó az a hős, aki valamiben más, mint az átlag, akivel történnek dolgok, aki alakítja a dolgokat, akit ismernek, akiről beszélnek.

Eddig rendben vagyunk: a hős legyen különleges. De mitől válik különlegessé, miért pont vele történnek dolgok, miért éppen ő alakítja őket? Hát baromira nem azért, mert mindenkit agyon tud verni, vagy mert ő böfögi fel a legdurvább varázsigéket. Hanem azért, mert elvei és gondolatai vannak, és ezeket meg is próbálja átültetni a gyakorlatba. Persze az egyes hősök elvei és gondolatai nem szükségképpen vágnak egybe, sőt: kívánatos, hogy ellentétbe kerüljenek egymással. Különben nincs értékrendi konfliktus, nincs dráma, és történetünk szájbarágós tanmesévé silányul. De ezt most hagyjuk, messzire vinne.

Novák eszmefuttatásában valahogy nem esik szó elvekről és gondolatokról; annál több felbérelésről, zsoldba fogadásról, merényletekről és más sötét bevetésekről (black ops), a megbízó elárulásáról és egész testőrszázadok lemészárlásáról. Nem igazán derül ki belőle, hogy mi különbözteti meg a kalandozókat az egyszerű halandóktól, már attól eltekintve persze, hogy kívül állnak a hagyományos struktúrákon és sokkal hathatósabban viszik keresztül az akaratukat, magyarán erősebbek és keményebbek. Viszont ezt önmagában értéknek kikiáltani, morális és intellektuális tartalom nélkül, annak a klasszikus kalandozóképnek a kialakulásához vezet, amit bátorkodnék egy villámszatírában felskiccelni:

Mi vagyunk a kőkemény kalandozók! Mindenkit legyakunk, mindenkit megkúrunk, mindenkit átbaszunk! Nekünk senki nem parancsol; azt csinálunk, amit akarunk! Hogy mit akarunk? Hát, izé… Ücsörgünk a kocsmában és piálunk, míg be nem fut a kámzsás fickó a következő megbízással. Tökmindegy, kicsoda: úgyis át fogjuk vágni, mielőtt ő vágna át minket! Aztán jövünk vissza a kocsmába, és tovább iszunk. Mi vagyunk a kőkemény kalandozók!

Megejtően szép irodalmi alapanyag.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@Tükörálarc: az első (azzal a bizonyos Novákkal közös) Chapman regény komplett prológja arról szól, miben különböznek az általad lefestett kalandorok az általa elképzelt kalandozóktól - ti. az utóbbinak a bökőjén kívül van osztálytudata, hagyománya és morálja is.

Az ajánlott irodalomból is valami ilyesminek kéne lejönnie. Akik nem akarnak ennyire elmélyedni a dologban, a Godora története alábbi nyesetében megtalálják mindazt, amit a kalandozó-étosz eredetéről és jellegéről tudni érdemes:

...akadtak persze, akik az ellenkező irányba tartottak. Gyalogszerrel és lóháton, pár százas csoportokban rajzottak ki Erionból, ahová nemrég érkeztek a hullámok hátán, a Világgerincen vagy a déli pusztákon át. Ábrázatuk éppoly különös volt, mint az öltözékük és a fegyverzetük és a kiejtésük; hogy a helytartó nevét ismételgetik, a godoraiak többsége számára akkor sem volt egyértelmű,  mikor útba igazították őket a légiók gyülekezőhelye felé.   
Ezek a sodródók, Százéltű Haressyr külországi fivérei és nővérei alkották a védelem vastartalékát – a titkos ármádiát, melynek létszáma napról napra nőtt, és a tydmarri ütközet előestéjére a tízezer főt is meghaladta. Legtöbbjük hírnévre és gazdagságra vágyott, némelyikük  új hazát és távlatokat, feledést és megtisztulást remélt. Akadtak, akik beérték egy hellyel a sorban, ahol elrejtőzhetnek önmaguk vagy a világ elől, és olyanok is, akik maguk sem tudták, mit keresnek, de a többiekkel együtt hitték, hogy Erionban meglelhetik. Volt olyan jó okuk harcolni és meghalni érte, mint bárkinek, a közeledő ellenséget is beleértve.

(...)

Godora helytartója a parancsra váró kapitányok közt egy Bogúm nevű északföldire ismer, ki Erevín belháborújában ellene harcolt, s néhányszor kardját is megmártotta benne.
– Mit hoztál?
– Lándzsákat – feleli amaz.
– Jófélék?
– A legjobbak. – Bogúm a helytartót hercegnek, úrnak nem címezi. A szemébe néz, ahogy egyenlők közt szokás. – Harcolni és halni jöttek. Az esőt nem bánják, az ellent nem félik, s most, hogy sátradból előmásztál, tán lesz is, ki utat mutasson nekik.   
A helytartó bólint, s tűnő mosollyal nyugtázza a zászlók sáncról sáncra röppenő jelét. Odafentről a zápor függönyén át is látszik a folyó mentén délnyugatnak özönlő nomád sokaság.
– Szemből már ismersz  – fordul a kapitányhoz, s az épp olyannak látja most, mint legkomiszabb álmaiban valahol messze, valaha rég. – Ebben a  harcban oldalról is megismerhetsz… de várnod kell vele egy napot.
– Nekik mondd – int északkeletnek Bogúm. – Kérd szépen s megtorpannak. Úgy lehet, tábort is ütnek a kedvedért.
– Weila fogja megállítani őket. – Haressyr égnek fordítja arcát, s hunyt szemmel élvezi a zápor hűvösét. – A sorsok égi kovácsa, ki hazámét s szerelmemét is megkönnyezi, mire a nap véget ér.  A következő az enyém lesz. S a tiéd, hogy Godora háláját kiérdemeld, lándzsáidnak pedig olyan dicsőséget szerezz, mi ezredévek múltán sem halványul el.
– Megteszem – biccent Bogúm. – De nem lesz olcsó mulatság.

(...)

Haressyrt a személyes veszteség sem gátolta meg abban, hogy legendáját tovább színezze. Kapitányaival éjszakázott a vártán, tűzrevalónak Uriessyr pátenseket, szívfájdalom ellen erv kadart használt. Utóbbit olyan eredményesen, hogy hajnalig nem csak Bogúmot és társait fogadta testvéreivé, az előbbi tizenhét éves unokáját  is eljegyezte, és százak füle hallatára nyilvánította ki, hogy míg Erion falai állnak, kapui sem zárulnak be „a szerencse kísértői és kovácsai, a nagyvilág helytartók kegyelte bajnokai” előtt.

(...)

A helytartó Erion szívében álló szobra körül ma is ott állnak a szerencsevadászok, akik Tydmarr sáncainál mellette küzdöttek. Tudták, hogy halni akar, barátságtalan dolgokat dünnyögtek a csillagos homlokú, elengedni és továbblépni képtelen fajtájáról… de egy percre sem tágítottak mellőle. Mágiával és acéllal fedezték, pajzs híján testükkel óvták a komolyabb sérülésektől, és vállukon cipelték a harcmezőről városa keleti kapujáig, miután – számára is meglepő módon – túlélte a diadalt.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Gáspár András írta:

@Tükörálarc: az első (azzal a bizonyos Novákkal közös) Chapman regény komplett prológja arról szól, miben különböznek az általad lefestett kalandorok az általa elképzelt kalandozóktól - ti. az utóbbinak a bökőjén kívül van osztálytudata, hagyománya és morálja is.

Hát nem is azt a prológust kritizáltam itt, vagy a hőskori M*-kánont. Vitriolos ellenérzéseimet konkrétan az ide bemásolt hozzászólás váltotta ki, ami kifejezetten tápot ad az irodalmi hősök szerepjátékos karikatúraként való értelmezésének. Hogy ez fatálisan félrecsúszott recepció, abban egyetértünk. És bár végeredményben sok közöm nincs a dologhoz, szeretnék elébe vágni, hogy a pályázatról kiszelektált szecskák majd méltatlankodva hivatkozhassanak Novák Csanád tekintélyére - "hiszen kint volt a fórumon, én csak az ő útmutatását követtem!"

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@Tükörálarc: a dologhoz pontosan ugyanannyi közöd van, mint nekem és az eredeti stáb többi tagjának. A bizakodásomat igazában semmi nem indokolja azon kívül, hogy Csanád kb. ugyanezt és ugyanígy mondta el nekem a kezdet kezdetén... és lásd, mi lett belőle. smile

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@András: Azt hiszem, megfogalmaztad azt a gondolatot, ami a leginkább alkalmas zárszónak. Rám alkatilag illik az advocatus diaboli gúnyája (több sátántetkó van rajtam, mint bárkin a régi brancsból smile ); de nem azért adok hangot az aggályaimnak, mert szeretném, ha beigazolódnának. Éppen ellenkezőleg!

POST SCRIPTUM: Az meg, fölteszem, az élő M*-közösségből való kiszakadás folyománya lehet (némi nosztalgikus perspektívarövidüléssel karöltve), hogy Novák szerepjátékos sablonok beleszövésével próbálja felszítani a M* iránti régi lelkesedést, mintha még mindig a kilencvenes évek közönségéhez beszélne. Továbbra sem tartom szerencsésnek, de leszállok róla, eleget ekéztem már.

Utoljára Tükörálarc szerkesztette (2015.05.02. 20:58:48)

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Magyarán szólva diegetikussá kell tenni azokat a jellemzőket, amik archetípusokká, rosszabb esetben klisékké váltak a DnD kockacsörgetéses játékok alatt a fantasyben.

Értsd: a jó -adott értékrend- kalandozójának alapvetően belülről fakadóan kell olyan személynek lennie, aki egyetért egy adott értékrendszerrel és tudatosan lép fel annak bővítése, védelme vagy érvényesítése szempontjából ÉS valamilyen személyes szinten is motivált a hasonszőrű cselekvések végzésében ÉS megvan hozzá a, jobb esetben tehetsége, rosszabb esetben szerencséje.

És ez most változhat, mert lehet ideálok által inspirált bajnok valaki, de lehet ugyanúgy egocentrikus önhatalmú és öntörvényű individualista. De valamilyen szinten, valahol ott van egy motiváció, vagy kemény zsineg benne,ami átvághatatlan. Ez tettrekészséggel párosulva adhat kalandozót.

A megbízót átvágó, tömeggyilkos, kleptomániás csürhe több dolog is lehet, de nem kalandozó - legfeljebb kalandor, nemde? Hozzáteszem, hogy az ilyenek szépen eljátszhatják a kapcsolati tőkéiket és páriákká v
válnak, nagyon rossz esetben tán komoly kalandozók célpontjaivá.

Amiben szerintem mindketten megegyeztek, hogy a zsineg (valamilyen értékrend, ami nyúlhat, engedhet) meg kell hogy legyen a kalandozóban, mert ha jól látom mindkettőtök értelmezésében meg kell hogy legyen.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Ha már kalandozók és filozofálgatás: a Sumiban szerepel, hogy a fajoknak is van egyfajta életíve, pályája, amin haladnak, és a faj egyes egyedibe néha több kerül ebből a faji életerőből. Ha tetszik nagyobb lelke van...

Ezek az emberek (egyedek) a kvázi kalandozók. Bár én értenék alatta mindenkit, akiben az életrő erősebben lobog. Akár államférfiakat. Akár másokat, akik a maguk területén olyasmit hoznak létre, úgy dolgoznak, ahogy más nem igen tud. Bír.

Még Irl is ismer szerintem a többség efféle embereket. És egyáltalán nem biztos, hogy mindez jó természettel is együtt jár... Én legalábbis ismerek olyat, aki hegyeket mozgat meg, 5 helyett dolgozik, de amit épít gyakran le is rombolja, mert nem bír a saját természetével. Nagy Sándorok, Zrínyik, Széchenyik, Petőfik, Teréz anyák és PálFerik. smile

Szóval nem biztos, hogy mindegyik "kalandozó" "kalandozik". tongue Bár egy részük persze igen... De ha a faji életerő a kulcs, akkor kvázi kalandozó lehet az egyszeri szerzetes is, aki szinte egymaga létrehoz egy ynevi hoszpiszhálózatot. smile Netán a diplomata, aki "győz ott, ahol más nem." stb.

Nekem ez az elgondolás tetszik big_smile

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Irodalmi perspektívában, ha a hős azonosul egy nagyobb üggyel és a szolgálatába áll, akkor A Gyűrűk Urához és a high fantasyhez jutunk. Ha a hős önmaga képvisel következetesen egy saját egyéni értékrendet, mindenféle közösségi elhivatottság nélkül, akkor Robert E. Howardnál és a hard fantasynél lyukadunk ki. Mindkét megközelítés működőképes mintával szolgálhat Yneven.

Nekem a „kalandozó” szónak azzal a konnotációjával van bajom, miszerint a kalandozók szanaszét barangolnak egész Yneven, és abból élnek, hogy alkalmi csapatokba verődve piszkos melókat végeznek mindenféle kétes megbízónak. Ez inkább a zsoldos, mint a hős életformája, és bár adott esetben a zsoldos is válhat hőssé, a zsoldos és a hős közé ettől még nem tehetünk automatikusan egyenlőségjelet; azt pedig végképp abszurditás kimondatlanul feltételezni, hogy aki nem zsoldos, az hős sem lehet.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@András: Úgy illendő, hogy idézetre idézettel válaszoljak:

A szabadcsapatok összegyűltek győzelmük színhelyén, hogy fölgyújtsák a kezükre jutott ostromgépeket, és szusszanjanak egyet a folytatás előtt. Mert nem volt vége, azt jól tudták valamennyien. Az áldozókő körül alig felét találták a bíboros rettegett hírű ostromtüzérségének: a tömérdek sacerdon azon munkálkodott, hogy ártó és mozgató mágiával ruházza fel őket. Nem csoda, hogy ilyen sokan kellettek hozzá; Gorzo nemegyszer látta már csata előtt, mennyire megapasztja a papok varázshatalmát a közönséges fegyveráldás. Rubastro Baradovik azonban – Ronella Ostora, a vízparti hadjárat hőse, a duarrei győző, Ruminio és Novarcorena térdre kényszerítője – nagyban gondolkozott.

Ahogyan Dario Del Gado is, az egyesült szabadcsapatok főtábormestere, a kapitányok kapitánya, kit hívei egekig magasztaltak az egész végvidéken, s ha óhajtja, kétségen kívül megtették volna ellán királynak és főatyának; ő azonban nem óhajtotta, mondván, hogy királyból és főatyából így is több van mostanság a kelleténél. Az ördöngös Del Gado, aki itt járt-kelt most közöttük a sötét hajával, sötét szemével és sötét kacajával. Nem akarta elárulni nekik – nevetett a vállukat veregetve –, hogy a kapitányok titkos segédletével minden egyes szabadlegénytől beszerzett egy-két hajszálat, körömnyesedéket, miegymást; azt meg végképpen nem, hogy mindezen rekvizítumokat a Hatodik Arc testvérisége gondjaira bízta. Persze, persze, szakadárok, ám ugyanakkor Domvik kegyelméből való leiosz thairák, ezt legádázabb ellenségük sem tagadhatja; méghozzá az egyetlen számottevő alakulat ebből a fajtából, mióta az Isten Kardja rend holmi lelkiismereti kérdések okán faképnél hagyta az összbirodalmi hadakat. Márpedig neki leiosz thairákra volt szüksége, mivel csupán ők értenek az oltalmazó mágia azon válfajához, mellyel – bizonyos kapcsolati elemek tulajdonában – magukra háríthatják a kiszemelt áldozatról a kosfejesek vér- és ölővarázsait. Borromeo nagymester vitathatatlanul megátalkodott eretnek, kinek lelke a kárhozat tüzére száll majd, egyszersmind azonban egyike azon keveseknek, akik a vízparti hadjárat idején felmentő csapatokat küldtek Ruminio alá; ezért úgy vélte, bizalommal fordulhat hozzá, és várakozásában nem is kellett csalatkoznia. Túl korán megszellőztetni azonban nem akarta a dolgot, nehogy egyeseknek erkölcsi aggályai támadjanak a szakadárok bevonása miatt; no meg azért sem, mert ha tudnak róla, esetleg túl magabiztosan indulnak rohamra, ami könnyen szemet szúrhatott volna az ellenségnek. így viszont – kacagott del Gado, és megszorította egy elfeketült arcú haldokló kezét, akinek élete utolját emésztette a combját felhasító áldozótőr mérge – minden a lehető legpompásabban alakult!

Gorzo előtt fölrémlett a látvány, ahogy rőt láng lövell a katapultán magasodó emberszörny szeméből, ahogy rekedten harsogó vezényszavára egyszerre ezer kosfejes pap szabadítja el rontó igéit, és egy pillanatra szinte sajnálta azokat a nyomorult eretnekeket. Aztán Del Gado jutott az eszébe, amikor kiadta a szabadcsapatoknak a biztos öngyilkosságnak tetsző támadóparancsot, majd megeresztett kantárszárral indult rohamra, egyetlenegyszer sem tekintve hátra, mintha meg sem fordulna a fejében, hogy esetleg nem követik valamennyien.

Aminthogy valóban követték.

Az éthosz vonatkozásában tehát teljes köztünk az egyetértés. Különbség csupán ott mutatkozik, hogy Dario Del Gado és Gorzo Fierra vért kívánó sértésnek vennék, ha valaki kalandozónak nevezné őket.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Hadd tegyem ide az Észak Lángjai egyik kevéssé forgatott, de jelen témában meglehetősen fontos részét:

"Davalonig hátráljunk?", mormolta Hafglen báró, a nehézlovasság parancsnoka, aki, noha legalább száz telet látott, harciasabb volt bármely ifjoncnál. "Hát onnét? Tovább Doranba?
"A Szövetség segédcsapatokat küld a város alá", közölte homlokráncolva Ranga. "Velük megerősítve kitart¬hatunk, míg a tiadlaniak táborba szállnak. Elf íjászokra is számítok. És ott vannak még a kalandozók."
"Kalandozók..." Wolkum Naizerd, a dorani követ hangjából levertség érződött. "A kilencedik lobogó nélkül aligha jönnek elegen: Davalon városa számukra mit sem jelent."
Corian keze ökölbe szorult. "Menedéket adunk nekik!"
"És szigorú törvényeket hoztok a kordában tartásukra", emlékeztette higgadtan Naizerd. "A kalandozók nem kedvelik az ilyen városokat, következésképp meghalni sem hajlandók értük."

Már persze :szerintem:

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@KLM: Hiszed-e vagy sem, ennek a citátumodnak nagyon megörültem. Rávilágít ugyanis egy másik fontos problémára, ami meglehetős régóta foglalkoztat. A klasszikus kalandozók világa egyfajta internacionalista szubkultúrára hajaz; kicsit emlékeztet azokéra a hivatásos forradalmárokéra, akik a 19. század derekán csatangoltak Európában, boldog-boldogtalannak felajánlva a szolgálataikat. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy minden hős otthonosan érezné magát ebben a közegben.

Ami például Dario Del Gadót illeti, ő minden további nélkül odébb kalandozhatott volna a négyfelé szakadt Shadonból meg a végtusájukat vívó ellán tartományokból: Ynev távolabbi fertályain bőkezűen megfizették volna szolgálatait. Ő viszont inkább maradt, és meghalt a hazájáért meg a hitéért Montresornál. És ahogy föntebb már említettem, kardot rántott volna arra, aki kalandozónak meri nevezni.

Rátérve az általad felhozott konkrét esetre: a jelek szerint a hetedkori kalandozók között elenyésző kisebbséget alkotnak a naphitű dwoonok. Mert ők nyilván mind hazasereglettek Davalon védelmére, akár szúrták a szemüket a naplovagok törvényei, akár nem. Azt nem feltételezem róluk, hogy a kalandozók internacionalista szolidaritása fölülírta volna a lelkükben a hazafiságot.

Utoljára Tükörálarc szerkesztette (2015.05.03. 08:53:16)

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@Tükörálarc
Na ugye, hogy ugye :P

Próbálom nem szétoffolni a témát, de amennyiben a moderáció így véli tisztelettel kérem, tegye át a hsz-t - teszemazt az Ynev világa fórumba.

Csapjunk a lecsóba:
Tehát van valami mutáció - leginkább az emberi fajban (?) - egyfajta "kalandozógén" . Ez részben együtt jár a "tápossággal", részben " felgyűrődnek körülötte a sors fonalai".  (O'Connor "csillagvető" elképzelése "játszik"?). A permutációkat kategorizálni sem akarom itt, nemhogy szabályszerűségeket keressek.
Erre a társadalmak reagáltak, megteremtve a Kiválasztott étoszt, annak sokféle formájában.(Taigetosztól a piedesztálig). Időnként eljátszom a gondolattal, hogy valamely rendfenntartó szervezet kézikönyvét billentyűzetre vetem, hogy a " csóri városőr" ezt hogyan éli meg - itt nem többes szám első, hanem többes szám 3. személyben helyet kapjon a Tükörálarc május 2.-i "irodalmi alapanyaghoz" hasonló summázat. :P

Ennek folyamodványa, hogy egyesek meg úgy akartak kalandozók lenni, hogy nem is volt meg bennük a " gén" , ők lennének a jóval számosabb kalandorok. Ugyanakkor mások meg a valami szervezet keretén belül (PTSZ, Birodalmi Fejvadászrend, stb. ) úgy rendelkeznek a Kiválasztottsággal, hogy nem tartják magukat kalandozónak, de kalandornak különösen nem.

Ui. A dwoon kalandozók szerintem nincsenek népességarányosan kevesebben más népeknél, csak a dwoonok vannak eleve kisebbségben. Kalandorból lehet kevesebb, no meg hazaárulóból is... De ez utóbbiak is kellenek - kontrasztnak.

Utoljára KLM szerkesztette (2015.05.03. 11:38:39)

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

KLM írta:

A dwoon kalandozók szerintem nincsenek népességarányosan kevesebben más népeknél, csak a dwoonok vannak eleve kisebbségben. Kalandorból lehet kevesebb, no meg hazaárulóból is... De ez utóbbiak is kellenek - kontrasztnak.

Én csak egyetlen dwoon kalandozóról nyilatkozhatok, akit Iglat Berval segítői között szerepeltettem a bíborgyöngyös átkötésekben, és eredetileg Aldyr találta ki egy olyan novellához, amely végül nem került be a válogatásba. Ő olyannyira hitelesített hazaáruló, hogy in effigie máglyán égették el Davalon főterén, de ha a Fekete Lobogók a város ellen vonulnának, habozás nélkül visszatérne a falait védeni.

KLM írta:

Ugyanakkor mások meg a valami szervezet keretén belül (PTSZ, Birodalmi Fejvadászrend, stb. ) úgy rendelkeznek a Kiválasztottsággal, hogy nem tartják magukat kalandozónak, de kalandornak különösen nem.

Dario Del Gado vitathatatlanul Ynev különleges és történelemformáló egyéniségei közé tartozik, akárcsak a montresori harcmező más jeles áldozatai: Rubastro Baradovik bíboros, Vérző Szent Borromeo vagy Bene Bossias atya. Az is vitathatatlan, hogy mindannyian halálos sértésnek fogták volna fel, ha valaki kalandozónak nevezi őket. Mellesleg jegyzem, egyikük személyiségét sem az a szervezet határozta meg, amelynek keretein belül a tevékenységüket kifejtették. (Vagyis, sorrendben: az ellán szabadcsapatok, a gorviki ranagolita egyház, a Hatodik Arc testvérisége és a belső inkvizíció.) Épp ellenkezőleg, ők hajlították a saját személyiségükhöz a szóban forgó szervezeteket, új és karakteres arcélt kölcsönözve nekik.

Megint vissza Ádámhoz-Évához… A klasszikus kalandozók életformájának egyik jellemző vonása, hogy kiszakadnak a hagyományos szociális struktúrákból és egyfajta társadalmon kívüli státusba kerülnek, több-kevesebb szubkulturális szolidaritással. Ez utóbbinak a kohéziós ereje véleményem szerint vitatható, különösen a hard fantasy-típusú kalandozók esetében. Vitattam is már irodalmilag, Iglat Berval megformálásával, aki csak a saját személyes kapcsolati hálóján belül szolidáris a kalandozótársaival, a többiekre fütyül és nem érez közösséget velük. Ám a közös fronton a high fantasy-típusnál is mutatkoznak repedések. Mint föntebb említettem, nehezen tudom elképzelni, hogy Davalon végveszélybe kerülése esetén a dwoon kalandozók elsöprő többsége ne sietne a város védelmére – függetlenül attól, hogy mi a véleményük az Unió jogrendjéről.

Amikor társadalmon kívülivé tesszük a kalandozókat, írói szempontból megfosztjuk őket egy sor rendkívül erőteljes motivációtól. A nemzeti érzület például alig-alig jelenik meg az irodalmi Ynev-képben; vagy ha mégis, többnyire sötét színekkel ecsetelve (Toron és Gorvik faji fensőbbségtudatában). Pedig a valós történelemben ez a kötődés számos rendkívüli személyiséget inspirált heroikus cselekedetekre. A klasszikus kalandozók gyökértelenek, bizonyos értelemben hazátlanok. Ezért tiltakoznának a minősítés ellen Montresor hősi halottjai.

Most persze mindenkinek Mogorva Chei jut eszébe, ám az ő ellenpéldája lyukas: mindeddig ugyanis még senki nem bontotta ki irodalmi síkon, milyen viszony fűzi a népéhez és mit tett specifikusan értük (nem Ynevért vagy a halandó fajokért vagy az új világrendért). A többnyire szerepjátékos jellegű forrásanyagban az ilarok egyelőre pusztán Chei fegyveres sleppjének tűnnek, akiket asszír önkényúrhoz méltó buzgalommal hurcol keresztül-kasul Yneven.

A másik fontos motivációs tényező, ami pillanatnyilag vakfoltként detektál a klasszikus kalandozók körképén, a hit. Mármint nem egy istenség do ut des alapon történő szolgálata vagy egy elvi meggyőződés szilárd és következetes képviselete – mindkettőre vannak irodalmi példák, melyek nem ok nélkül vonultak be a M*-kánonba –, hanem a személyes, egyénileg megélt, vallásos-spirituális értelemben vett hit. Ami, mint tudjuk, a valóságban szintén gyakran sarkall kivételes személyeket hősies cselekedetekre. Nem mintha ez a tényező nem lenne jelen az alapvető M*-irodalomban; így hirtelen egy khótorr-pap és egy Uwel-paplovag esete jut eszembe. Tárgyilagosan nézve azonban meg kell állapítanunk, hogy egyikük sem igazán hasonlít a klasszikus kalandozókra.

A klasszikus kalandozókról az elmúlt húsz évben kialakult és rögzült egy kép, amin finomítani lehet, gyökeresen változtatni azonban aligha (mi több: nem is volna kívánatos). Nincs ezzel semmi baj, amíg nem tévesztünk szem elől valami fontosat. Vannak hősi viselkedésmodellek, amelyek nem vagy csak nagyon nehezen integrálhatók a klasszikus kalandozóképbe. Más szóval, nem minden ynevi hős kalandozó.

A jövőben, ha visszatérek még a M* világába, én róluk szándékozom írni; vagyis a kalandozók krónikáihoz való hozzájárulásom – amit nem az álszerénység mondat velem csekélynek – egyszer s mindenkorra lezárult.

Utoljára Tükörálarc szerkesztette (2015.05.03. 20:14:20)

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Annyi hozzáfűzni valóm van itt és most, hogy nem baj az, ha van az "ecceri" olvasó-író-játékosnak fogalma arról miből is szakad ki a karakter.

A másik az, hogy a GA által sokat emlegetett kontinentalizmus (és megkockáztatom az eredeti kyr "gondoskodó hódítás", mint távoli és nem egyenes ági felmenője) sokkal erősebb és jóval tisztább, mint IRL politikai párhuzamai - itt aztán mindenki gondoljon arra amire akar, nem ez a fórum az, amin ezt meg kellene vitatni.
Talán annyi, hogy a Star Trekben a klingonok és romulánok okán embernek lenni nagyobb prioritású, mint mondjuk Pável Csekovnak orosznak lenni - ez a hatás is megvan Yneven.
Mindez azonban csak keveset kellene koptasson Yneven az IRL "sokat kapott" nacionalizmuson. Ismét: itt  maradjunk ennyiben.

De szerencsére itt van nekünk Garmacor, akinek elég előkelő helyen szerepel a fontossági sorrendjén, hogy "shadoni vagyok".

A Mogorva - itt a fórumon felcsipegetett infók alapján - jó adaggal rendelkezik abból, ami például Mózest és mondjuk Szent Lászlót "betette" az IRL történelembe... Csak még "nem látszik rajta"  tongue

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

KLM írta:

Annyi hozzáfűzni valóm van itt és most, hogy nem baj az, ha van az "ecceri" olvasó-író-játékosnak fogalma arról miből is szakad ki a karakter.

Pontosan. Ezért akarok a jövőben olyan karakterekkel foglalkozni, akik eleve ki sem szakadtak sehonnan: jobban izgatnak a saját természetes társadalmi közegükben, mint a kalandozói szubkultúrában.

KLM írta:

A másik az, hogy a GA által sokat emlegetett kontinentalizmus (és megkockáztatom az eredeti kyr "gondoskodó hódítás", mint távoli és nem egyenes ági felmenője) sokkal erősebb és jóval tisztább, mint IRL politikai párhuzamai - itt aztán mindenki gondoljon arra amire akar, nem ez a fórum az, amin ezt meg kellene vitatni.

Amikor hangsúlyoztam a nemzettudat és a vallásos hit fontosságát, mint a kalandozói szubkultúrában nem igazán hangsúlyos motivációs tényezőkét, akkor irodalmi és történelmi megfontolások vezéreltek, nem a saját személyes világnézetem.

KLM írta:

Talán annyi, hogy a Star Trekben a klingonok és romulánok okán embernek lenni nagyobb prioritású, mint mondjuk Pável Csekovnak orosznak lenni - ez a hatás is megvan Yneven.

Mivel az Amíg a vas vágnak – amivel föntebb példálóztam – egyetlen olyan szereplője sincs, aki ne lenne ember, a cselekményt szükségképpen az emberek és emberi közösségek közötti konfliktusok mozgatják. Egy fia aquirt nem szórtam el benne, esküszöm. smile

KLM írta:

Mindez azonban csak keveset kellene koptasson Yneven az IRL "sokat kapott" nacionalizmuson. Ismét: itt  maradjunk ennyiben.

A vallásilag, politikailag és etnikailag szanaszét szakadt Shadon pannóját a történelmi Magyarország inspirálta a török hódítás korában. Aki ebben valamiféle sovén hungarizmust lát (nem rád célzok, ne értsd félre), az sürgősen forduljon elmeorvoshoz.

KLM írta:

De szerencsére itt van nekünk Garmacor, akinek elég előkelő helyen szerepel a fontossági sorrendjén, hogy "shadoni vagyok".

Shadont én nem kezelem nemzetállamként; az Amíg a vas vág idősíkjában biztosan nem volt az. Nálam az egyik fél alapállása az, hogy „ellán vagyok”; Shadvik esetében pedig egy olyan politikai-kulturális entitás kialakulását vázolom fel, amely egészen valószínűtlen szülők ivadéka, s bár a hetedkorra kimúlt, öröksége nem iktatható ki Shadon történelméből. (Ynevi transzilvanizmus, ha úgy tetszik.)

KLM írta:

A Mogorva - itt a fórumon felcsipegetett infók alapján - jó adaggal rendelkezik abból, ami például Mózest és mondjuk Szent Lászlót "betette" az IRL történelembe... Csak még "nem látszik rajta"  tongue

Újfent egyetértünk. Ynev irodalmi körvonalazásra váró ikonikus alakjai közül alighanem Cheiben van a legnagyobb potenciál.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

@Tükörálarc: a döntésedet csak támogatni tudom; én magam a '997-es Karnevál óta nem írok kalandozókról. Garmacor és Olwen pont olyan kevéssé azok, mint a büyük, mégsem bánom, hogy a széria kalandornak (sic) stemplizi őket. Számomra mindhárom figura/mindkét kifejezés lényege az "öntörvényű hős."

Nem öntörvényű hősöket is el tudok képzelni, a hősök nélküli Ynevre viszont csak a te előadásodban vagyok vevő - ezért nem bátorítunk senkit arra, hogy ilyesmivel próbálkozzon. smile 


@KLM: egy megerősítés meg egy cáfolat, ebben a sorrendben:

  • nem véletlen, hogy a kontinentalizmus a kyr gyökerű Godorában jelent meg, és az sem, hogy erre épp a godoni kultúrával való kontaktus állandósulása után került sor. Mindkét hagyomány hozzátette a magáét.

  • Garmacor az önértelmezés szintjén cormasai, aki a Shadon nevű államot/eszményt szolgálja. A virginiai Robert E. Lee volt így az USA-val a maga terében-idejében. G helyzete annyivel szerencsésebb, hogy az állami és a regionális/tartományi érdekek az ő szülőföldjén Tavaradola óta egybeesnek.

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Gáspár András írta:

@Tükörálarc: a döntésedet csak támogatni tudom; én magam a '997-es Karnevál óta nem írok kalandozókról. Garmacor és Olwen pont olyan kevéssé azok, mint a büyük, mégsem bánom, hogy a széria kalandornak (sic) stemplizi őket. Számomra mindhárom figura/mindkét kifejezés lényege az "öntörvényű hős."

Semmi kifogásom az öntörvényű hősök ellen. Sőt… smile

Bethumabel Vil Galladran nagyherceg-régens középkorú, erőteljes alkatú férfi volt. Acélszürke haja, melyet katonásan kurtára nyírva hordott, élesen elütött dús és koromfekete szemöldökétől. Ez a szemöldök most igen bosszús ráncokat vetett, ahogy hívatlan látogatóit méregette. Szemlátomást egyáltalán nem félemlítette meg, hogy négy állig fölfegyverzett harcos tör rá palotája mélyén, noha csupán könnyű gyékénysarut és egybeszabott, sáfránysárga háziköntöst viselt, nyaka körül keskeny hímzett rátéttel. Ujjai között egy márid karneolból metszett figuráját forgatta, olyasfajta ingerült mozdulattal, mint akit épp egy döntő fontosságú lépés előtt zökkentettek ki a játékhoz szükséges összpontosításból.

Ha vendéglátója már lefekvéshez öltözött, Rafaele Rioranza akár bálba is készülhetett volna. Ezüsttel varrott, éjsötét bársonyruhája, a szűk pantalló és a tömött dolmány, hibátlanul simult karcsú, alacsony alakjára, kiemelte izmos lábikráját, keskeny csípőjét, széles vállát. Igazi férfiszépség volt, abból az olajbarna bőrű, villogó szemű, kondor hajú fajtából, amely emberemlékezet óta szép számmal terem az öbölvidéken. Neki fegyver is lógott az övén – vékony pengéjű, kosaras markolatú kard, Shadvikban az előkelő báli öltözék elmaradhatatlan tartozéka -, de nem nyúlt érte. Keskenyre nyírt szakállal keretezett arcán unott kifejezés ült, ahogy ajkát csücsörítve lecsippentett a gyümölcsvilla hegyéről egy szem epret, és némi tűnődés után szétharapta.

– Főtábormester! Mit jelentsen ez? – mennydörgött a nagyherceg, s keze a máriddal a betört kapuszárnyak felé lendült. – Magyarázatot követe…!

Két gerely suhant Rafaele Rioranza felé, szárukról szisszenve tekeredtek le a vezetőzsinegek, melyek megpörgették őket a hossztengelyük körül és biztosabbá tették röptüket. A fiestino kecses mozdulattal feldobta magát a kerevetéről, akár egy vízből felszökő vidra, és hanyagul átbújt a két fegyver között; az első a szemközti falon zúzódott szét, a második az étekfogó mellét ütötte át. Még a levegőből gömbsúlyig vágta az egyik carappói szemébe a kezében lévő gyümölcsvillát, majd a fején átbucskázva érkezett a földre, felborította a danuccho-táblát, kiegyenesedett a szomszéd kerevet mögött, fölrántotta róla a hökkent nagyherceget, és a torkához illesztette a kardja élét, amely ki tudja, honnan termett közben a markában.

– Még egy lépés, és megölöm – közölte bársonyos hangon.

Bethumabel Vil Galladran valami érthetetlent hápogott. Ujjai közül koppanva hullott a padlóra a karneolból metszett márid, csatlakozva a többi bábuhoz.

Gorzo habozás nélkül közelebb lépett. – Hát öld meg! – vont vállat.

Bethumabel Vil Galladran arca bíborvörösre gyúlt.

Utoljára Tükörálarc szerkesztette (2015.05.04. 19:27:23)

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Üdv mindenkinek!

András mellé csatlakozva a magam részéről én is szeretnék lezáró jelleget adni az elmúlt napok definíciós diskurzusához.

Szerintem nincs olyan avatott ember, aki ne ismerné el Zsolt szakértőségét M* dolgokban, ezek vitán felül álló dolgok, de az álláspontja ismeretében (és részleteiben maximálisan egyet is értve vele) ezzel együtt is úgy látom, hogy most téved a lényeggel kapcsolatban.
De akkor íme a magam két fillére, hogy miért ebben a témában látom a jövőt és miért így lett kiírva a pályázat.


A kiindulási alap megértéséhez némi evidenciaalapozásra van szükség.
Az irodalmi Ynev és az rpg Ynev különbözősége, külön élete a M* régi rákfenéje. A miértekbe itt és most nem mennék bele, ami a fontos, hogy szerintem az rpg élhet külön életet, ha akar, de a lényeges dolgokban akkor is az irodalomnak kellene új lehetőségeket, plusz támogatást, és jó esetben konkrét utat mutatnia.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a M*-nak rpg világnak kellene lennie - és szerencsére már sosem lesz az.

A fentiek tükrében érdemes átgondolni, hogy ki mit ért kalandozó alatt. Ennek első körös asszociációja az rpg-s játékos karakter értelmezés, ami irodalmi vonatkozásban a Zsolt által részletesen kifejtett működésképtelen ballasztokkal jár. Ugyanakkor irodalmi megközelítésben András szerintem remekül rátapintott arra, hogy itt lényegében öntörvényű hősökről van szó, ahol a kalandozó-kalandor stemplizésnek nincs különösebb jelentősége.

Én adnék egy harmadik megközelítést - ami egyben bevallottan a pályázat kiírásának egyik fő motorja is.

A M* logóban is benne van, hogy a kalandozók krónikája (/krónikái, a régi formában). Azaz akit nem érdekel az rpg kontra irodalom cicaharc, aki egy brandben gondolkodik, annak ez a M*. Történetek, amelyek Ynev szép-színes világán így vagy úgy, de különleges karakterekről (szabvány fentezis megközelítésben: hősökről) szólnak. És pont.

Innen (az egységes brand felől) nézve semmi jelentősége annak, hogy Gorduin bármilyen M* szerepjátékrendszerben milyen rendszeren felül álló valaki, és hogy Garmacor nem az a klasszikus kalandozó, ahogy a büyük sem az. Mert mindegyik M*. Sőt, ha definiálni kellene, hogy miben különbözik a M* a többi szabvány fentezi világtól, akkor pont ezeket a történeteket lehetne letenni az asztalra, hogy tessék, ez a M*! Vagy Sullivan Sötét prófétáját, vagy Reniertől az Acél és oroszlánt.

Ezek tükrében a M*. a kalandozók krónikái a nagy, közös halmaz, amelynek a Csanád által megírt kalandozó-kép éppúgy fontos rész-halmaza, ahogy Renier anti-kalandozó munkássága. De ugyanide tartozik minden Chapman, Sullivan, és a sort még folytathatnám, mind-mind újabb árnyalatnyi részt téve hozzá a nagy egészhez.
Az érdekes kérdés lehet, hogy ezen rész-halmazoknak hol és miként van közös metszete - és ahogy Zsolt Csanád álláspontja kapcsán kifejtette, adott esetben egyáltalán van-e bármilyen közös metszete.
De ez a lényeget nem érinti - hogy mind egy brand, amelynek a márkaneve/hívószava a "kalandozók krónikái".


Hogy mindenki számára világosabb legyen a pályázat háttere, itt egy kicsit visszatekintek az elmúlt húsz évre.
Nézzük tényszerűen a dolgokat.
András és Csanád megteremtett valami egyedit - ily módon nem jött utánuk más.
Renier mellétette a maga egyedi receptjét - ily módon nem jött utána más.
Sullivan mellétette a maga egyedi receptjét - ily módon nem jött utána más.

A sort még folytathatnám, de a nem véletlenül álltam meg itt az irodalmi példáknál.

Én pont ahhoz s generációhoz tartozom, amely ugyan már bőven belegabalyodott a sablonoktól való elvonatkoztatás újhullámos eszméjébe, de még értette a régivonalas dolgok (szuperhősös alapú) természetes jóságát. Írópalántaként a kétezres években végigkövettem minden olyan próbálkozást, amely eredendően arról szólt, hogy okés, Gáspár így, meg Kornya úgy, de az már a múlt, majd mi megmutatjuk, hogy kell ezt csinálni. Aha. Ahogy azt Móriczka elképzelte.
Ha végignézzük a M* irodalmi termését, és az egyes kötetek sikereit, a tények egyértelműek.
Színezékként remekül mutatnak az újító elhajlások a klasszikusok mellett, de már csak az elmúlt évek is kiválóan bizonyítják, hogy önmagukban nem képesek megtartani a világ vonzerejét, és innentől nincs is miről beszélni. Illetve lehet, de a tények tényleg egyértelműek.

András szokta mondani, hogy sok mindent el lehet mondani Csanád időszakáról, de az immáron vitán felül áll, hogy az idő őt igazolta - ő már a kezdet kezdetén meglátott valami olyat, amit kár volt szem elől téveszteni. De talán még nem késő.
Ez nem jelenti azt, hogy mindent úgy kell megcsinálni, ahogy ő elképzelte, megírta. Az viszont szerintem is evidens, hogy mindenképpen érdemes az általa megálmodott keretrendszerből kiindulni, és az ő gondolatait is figyelembe venni, mert bőven termékeny talaj az, csak kis munkát mellé kell még tenni.


De nézzük a dolgok egy másik oldalát is. Abban szerintem egyetértünk, hogy a M* holtpontja ott kezdődött, amikor háttérbe szorultak/eltünedeztek a hős-karakterek regényei - és nyilván sokféle jövőt el lehet képzelni a világnak, de én azt mondanám, hogy esélye sem lehet a komplex megújulásra-reneszánszra, ha ezek a történetek nem térnek vissza. Ezért is segítünk rá erre ezzel a pályázattal is, hátha bejön, hogy "lesznek facsemeték, amelyek majd a fény felé akarnak nőni".

És ennek persze van egy szakmai vetülete is. Azért az sem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben nem tűnt fel új Chapman, Renier, Sullivan. Talán soha nem is fog - de már az elég lenne, ha feltűnne olyan, aki egy újabb szeletét hozzá tudja tenni a brand egészéhez.
Ehhez pedig - szerintünk - teljes újraalapozás és komplex keresztmetszet látása (láttatása)  kell, azaz ez adhatja a legnagyobb esélyt arra, hogy valaki összemixel magának (és nekünk - és nektek) valami új, emlékezetes víziót.

Szerintem ezért van helye itt Csanád eszmefuttatásának, és innen nézve ezért is lehet hasznos, amikről Zsolt beszélt. Teljes kizárólagossággal egyik mellé sem tudnék odaállni, de vitán felül mindkettőnek helye van a fontos részletek között.

Ahogy ugyanis már jeleztem korábban is, én a pályázattal alapvetően még az egységes brand mellett is egy másik aspektusát szemlélem ennek az egésznek - amikor a dolgok jó esetben visszahatnak. Azaz ha megtaláljuk a megfelelő szerzőket, karaktereket és történeteket, amelyek kellően gazdagítják a világot, akkor azzal is árnyalódik a kép, azzal is több lesz a "kalandozók krónikái".

És bár egy novelláskötethez csak a legritkább esetben szoktak ajánlást írni, ehhez - a fentiek további csavarásaként - már régóta kitaláltam a megfelelő formát... remélem át is megy majd a rostán, mert szerintem szépen keretbe helyez úgy üszkve mindent. Egészen pontosan így fest:

"Nektek, kalandozóknak"

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Végezetül a dolgok szakmai oldaláról.
Azért is gondolom, hogy félrevitt a kalandozós asszociáció Zsolt, mert ha a karakterábrázolásos szakmai vonatkozásokat nézzük, szinte mindenben egyet tudok veled érteni.
Én azt gondoltam, hogy az írástechnikai szekcióban írtak elegendők arra, hogy megadják a kellő támpontokat, de ezek szerint nem. Ezért - bár tényleg nem szeretek félkész anyagokat mutogatni - feltettem a karakterről szóló írástechnikai előadásom, hogy ennek tükrében is eldönthesd, mennyire lehet irreleváns itt az irodalmi munkásságodra példaként hivatkozni.

Az anyag évekkel ezelőtt készült, a M* szekcióra még nyilván aktualizálni kell, de az egy-kettő-háromdimenziós karakterekről, a dinamikus és statikus karakterekről írt gondolatok megadják a kellő szakmai hátteret, amelyből szerintem már mindent érdemben meg lehet mérni, el lehet dönteni. Azt is, hogy ilyen alapon mennyire szeretnél irodalmi példa lenni - és a döntésedet természetesen tiszteletben tartom.

Az egészet nem vágom be ide, mert túl hosszú lenne, de feltettem a szomszédba.

Egyébként ha az a fő kérdés, hogy egy ilyen kiírásban mekkora veszélye van az rpg-s asszociációknak, akkor a válaszom az, hogy igazad van, nagy.
Ha az a kérdés, hogy ezen mennyit tud segíteni a kiírásos, a példálózásos, és az írástechnikai segédletes szekció, akkor a válaszom az, hogy biztosan nem tudhatom.
Ha az a kérdés, hogy ezek tükrében várhatóan hány olyan pályamű érkezhet, amely mellélő az általad felvázolt módon, akkor a válaszom az, hogy ez akár 50+ százalék is lehet.

Viszont.
Az elmúlt két pályázat tapasztalatai számomra azt mutatták, hogy a pályázók egy jól meghatározható része kifejezetten jól él a lehetőségekkel, és ügyesen vesz jópár olyan akadályt, amelyről a M* múltja alapján nem gondoltam volna, hogy így menni fog. És ha ebből tendencia lesz, akár még az is előfordulhat, hogy az "örvendetesen változnak az idők" álláspontra jutok.
Az meg kifejezetten reményt keltő, hogy hányan, hogyan és milyen fókusszal forgatták a pályázati segédleteket azok közül is, akik végül nem kerültek megjelenés közelébe - én ezért is kértem ki, hogy múlt rossz tapasztalatai alapján így leírd őket.

Persze ebben benne van az is, hogy nekem  előre kell néznem, ezt máshogy nem lehet csinálni.
Nem tehetek mást, sőt, nem is akarok mást tenni: bízok a növekvő egy százalékomban. smile

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

Morrola írta:

Ok, mondjuk az irodalomban nemigen szokták a Tier-félék rendszeresen és metodikusan átkutatni a helyi parasztok komódjait és a helyi kovácsnál eladni mindent, még a fehérneműt is....

Viszont a szociopatánál szerintem te egyből a pejoratív és gyakoribb jelentésére gondoltál, mint a szó alap értelmére. Valamilyen szinten szerintem minden egyes kalandozóban van valamilyen lélektani módosulat.

Ebben igazad van, de ilyenkor jön az, hogy nekem itt nem csak a saját értelmezésemmel kell foglalkoznom, ez kifelé is tükör kell legyen.
Azaz én nem értettem félre, de ez másokat pont az általad írtak miatt is félrevihet.

Egy analógia. Ha engem kérdezel, az írók sem nevezhetők normálisnak a szó hagyományos értelmében, mert pont a normálistól való eltérések adhatják meg nekik azokat az apróságokat, amelyekkel írók tudnak lenni.
Az más kérdés, hogy ezeket mennyire érdemes kirakatba tenni, és ki mennyire értené ezt félre. smile

 

Hozzászólás: Szkriptúra V. - előzetesképp

KLM írta:

@Tükörálarc
Na ugye, hogy ugye tongue

Próbálom nem szétoffolni a témát, de amennyiben a moderáció így véli tisztelettel kérem, tegye át a hsz-t - teszemazt az Ynev világa fórumba.

Csapjunk a lecsóba:
Tehát van valami mutáció - leginkább az emberi fajban (?) - egyfajta "kalandozógén" . Ez részben együtt jár a "tápossággal", részben " felgyűrődnek körülötte a sors fonalai".  (O'Connor "csillagvető" elképzelése "játszik"?). A permutációkat kategorizálni sem akarom itt, nemhogy szabályszerűségeket keressek.
Erre a társadalmak reagáltak, megteremtve a Kiválasztott étoszt, annak sokféle formájában.(Taigetosztól a piedesztálig). Időnként eljátszom a gondolattal, hogy valamely rendfenntartó szervezet kézikönyvét billentyűzetre vetem, hogy a " csóri városőr" ezt hogyan éli meg - itt nem többes szám első, hanem többes szám 3. személyben helyet kapjon a Tükörálarc május 2.-i "irodalmi alapanyaghoz" hasonló summázat. tongue

Ennek folyamodványa, hogy egyesek meg úgy akartak kalandozók lenni, hogy nem is volt meg bennük a " gén" , ők lennének a jóval számosabb kalandorok. Ugyanakkor mások meg a valami szervezet keretén belül (PTSZ, Birodalmi Fejvadászrend, stb. ) úgy rendelkeznek a Kiválasztottsággal, hogy nem tartják magukat kalandozónak, de kalandornak különösen nem.

Ui. A dwoon kalandozók szerintem nincsenek népességarányosan kevesebben más népeknél, csak a dwoonok vannak eleve kisebbségben. Kalandorból lehet kevesebb, no meg hazaárulóból is... De ez utóbbiak is kellenek - kontrasztnak.

Ezt sokan és sokféleképpen megfogalmazták már - én mindig azt szoktam erre mondani, hogy biztos nem véletlenül.

Én pl. a magam "misztik fucking" beállítottságával szimpla útkeresőknek hívom az efféle lelkeket, akikben sokféle formában sokféle módon megnyilvánulhat ez a hajlam. Nálam ezért fér bele sok minden ebbe a képbe - a Rákóczi féle nemzeti hősöktől kezdve a Benvenuto Cellini jellegű kultikus figurákig.